Pályázati támogatás

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

                                                    
UNIÓS TÁMOGATÁSSAL VALÓSULT MEG A KECSKEMÉTI ÁRPÁD II. SZOLGÁLTATÓI HŐKÖZPONT SZÉTVÁLASZTÁSA ÉS TÍZ FELHASZNÁLÓI HŐKÖZPONT KIALAKÍTÁSA
 
2014. január 29.
 
A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 45,4 millió forint támogatást nyert a „Távhő-szektor energetikai korszerűsítése, megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségével” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 91,1 millió forintos összköltségvetésű beruházásból a kecskeméti Árpád II. Szolgáltatói Hőközpont szétválasztása és felhasználói hőközpontok kialakítása valósult meg.
 
A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. a hírös város több mint tizenegyezer lakásában és közel hétszáz egyéb – közületi – fogyasztó számára biztosítja a távfűtést és melegvizet. Szakemberei folyamatosan keresik azokat a műszaki, szervezési megoldásokat, melyekkel a távhőenergia hatékonyabb felhasználását és e fontos közszolgáltatás színvonalasabb, rugalmasabb ellátását tudják biztosítani. A cég vezetése évekkel korábban zászlajára tűzte a „Legyen minden társasháznak saját hőközpontja!” jelszót, és több nagy hőközpontot választott szét épületenkénti kis hőközpontra. Ezekhez pályázati források is rendelkezésre álltak.
A hőközpont egy energetikai berendezés a fűtőmű – a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. esetében a széchenyivárosi, illetve az árpádvárosi – és a tőle távol levő lakóépületek között. Ezekben a nagyrészt harminc-negyven éves gépészeti rendszerekben történik a fűtőművekből távvezetéken odaszállított hő átalakítása, elosztása és továbbítása a környező öt-tíz társasházban levő hőfogadó berendezésekhez. Általában a hőközpontokban történik a fűtés szabályozása és a használati melegvíz készítése is. A több épületet ellátó szolgáltatói „tömbhőközpontok” helyileg a lakótelep többszintes társasházainak körzetében, többnyire földszintes üzemépületekben találhatók.
A korszerűsítést, a „tömbhőközpontok” megszüntetését mindenképpen indokolja, hogy ezek a berendezések mára már megértek a felújításra, tehát jelentős költséget kellene rájuk áldozni a befizetett alapdíjakból. A társaság vezetése mérlegelte a lehetőségeket, és azt választotta, hogy az öt-hatszáz lakást ellátó szolgáltatói hőközpontokat megszüntetik. Helyettük pedig minden társasház földszinti hőfogadójába kisméretű, úgynevezett „felhasználói” hőközpontot telepítenek. Ez valósult meg 2010-ben az Árpádvárosban.
A kisfogyasztói hőközpontok kialakítása a lakók számára is előnyökkel jár. A társasház harminc vagy hatvan lakásában élők dönthetnek ősszel a fűtés elindításának, és tavasszal a leállításának időpontjáról, valamint helyben történik a melegvíz előállítása is. További lehetőség az, hogy a lakásokban az igényekhez jobban igazítható a fűtési és használati melegvíz hőmérséklete. Igen fontos előny, hogy a lakóépületekbe egy huszonegyedik századi, kisméretű, modern berendezés került, amely a szolgáltatás színvonalát lényegesen javíthatja. Ezek az eredmények növelik a felhasználói elégedettséget.
A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. azért is szorgalmazza az ilyen rekonstrukciókat, mert általuk a cég gépparkja is korszerűsödik. A felhasználói hőközpontok energiatakarékos, jó hatásfokú berendezések, tehát csökkenhet az energiafelhasználás. Kisebb lesz a távvezetéki hőveszteség is, hiszen korszerű, új előreszigetelt vezetéken juttatják el a vizet a fűtőműből közvetlenül a társasházhoz. A növekvő fogyasztói elégedettség pedig tovább javítja a fizetési hajlandóságot.
A 2010-ben megvalósult beruházás során az Árpádvárosban, a Bagi utcában található II. számú szolgáltatói hőközpontból kilenc – öt- és tízemeletes – társasház továbbá egy áruház hőellátása történt. Ezt a szolgáltatói hőközpontot felszámolták. A nagy kiterjedésű, régi vezetékhálózat helyett kiépítettek egy rövidebb, hétszáznyolcvanegy méter nyomvonalú, kisebb átmérőjű, jó minőségű hőszigeteléssel ellátott távvezetékpárt. Az épületek hőfogadó helyiségeibe új, kis kompakt hőközponti blokkokat, használati melegvíz tárolókat, szabályozó egységeket, hőmennyiségmérőket építettek be. A beruházásnak köszönhetően 2010 óta a Batthyány utca 33-37., 39-41., Damjanich utca 1-3., 5-7., és Reile Géza utca 2-4., 6-8., 10-12., 14-16., 18-20. szám alatti lakóépületekben, továbbá a Dobó körút 1. szám alatti épületben működő UNIVER ABC-ben van lehetőség az önálló, lakóközösségi igényekhez jobban igazodó hőszabályozásra.
A beruházás kilencvenegy millió forint költségből valósult meg, melyre a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2013-ban kapott ötven százalékos arányú, negyvenötmillió forint európai uniós társfinanszírozású, vissza nem térítendő állami támogatást. A társaság vezetése bízik benne, hogy hamarosan ismét megnyílnak a pályázati források, és újabb körzetek korszerűsítése történhet meg Kecskeméten. 

 

  

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
Cégünk a Környezetvédelmi és Energetikai Operatív Program (KEOP) pályázati konstrukció keretében uniós forrásból vissza nem térítendő támogatásban részesül.
 
  • Projekt címe:
    A kecskeméti 212/A szolgáltatói hőközpont szétválasztása és felhasználói hőközpontok kialakítása
    A projekt várható beruházási költsége 143 790 710 Ft.
    Megítélt támogatás (50 %) : 71 895 355 Ft
  • Kedvezményezett neve és elérhetôsége
    Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft.
    Székhely: 6000 Kecskemét Akadémia krt. 4.
  • Közreműködô szervezet neve és elérhetôsége
    „Energia Központ” Energiahatékonysági, Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
    Székhely: 1134 Budapest, Váci út 45. „A” épület 6. emelet

 

 

 

Kecskeméten a távhőellátást a Kecskeméti TERMOSTAR Kft. biztosítja.
A projekt a kecskeméti 212. jelű szolgáltatói hőközpont „A” oldalának szétválasztására, irányul.
212/A. jelű szolgáltatói hőközpontból 16 épület hőellátása történik. A szolgáltatói hőközpontban előállított fűtési és használati melegvíz az egyes épületek hőfogadójáig szekunder távvezetékeken jut el. Az ellátott épületek a Pákozdi csata, Március 15. és a Forradalom utcában találhatóak.
 
A projekt keretében a nagy kiterjedésű, elavult szekunder vezetékhálózat helyett kiépítésre kerül egy rövidebb nyomvonalú, kisebb dimenziójú, jó minőségű hőszigeteléssel ellátott kétvezetékes primer rendszer. Az épületekben új, változó térfogatáramú kompakt hőközponti blokkok, hmv tárolók, DDC szabályozók, ultrahangos hőmennyiségmérők kerülnek beépítésre. A műszaki átalakítást követően a nagy hőveszteséggel üzemelő szekunder rendszerek felszámolásával a hőveszteség, villamosenergia felhasználás csökken. Főként átmeneti fűtési időszakban, valamint egyedi igények alapján megvalósulhat az épületek egyedi szabályozhatósága. Ez a lakóknak megtakarítást jelent.
 
A Kecskeméti Termostar Kft-nél - a fejlesztés megvalósulását követően- a hőveszteség, hőfelhasználás csökkenése tüzelőhő megtakarítás formájában jelentkezik, valamint csökken a hőközponti üzemeléshez vásárolt villamosenergia mennyisége is.
 
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.
 
 

 
Cégünk a Környezetvédelmi és Energetikai Operatív Program (KEOP) pályázati konstrukció keretében uniós forrásból vissza nem térítendő támogatásban részesül.
 
 
• Projekt címe:
A kecskeméti 212/B jelű szolgáltatói hőközpont szétválasztása és 3 önkormányzati intézményi leválasztása
A projekt várható beruházási költsége 108 096 034Ft.
Megítélt támogatás (47,83 %) : 51 702 333 E Ft
 
• Kedvezményezett neve és elérhetôsége
Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft.
Székhely: 6000 Kecskemét Akadémia krt. 4.
 
 
• Közreműködô szervezet neve és elérhetôsége
 „Energia Központ” Energiahatékonysági, Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1134 Budapest, Váci út 45. „A” épület 6. emelet
 
 
Kecskeméten a távhőellátást a Kecskeméti TERMOSTAR Kft. biztosítja.
A projekt a Kecskeméti 212. jelű szolgáltatói hőközpont „B” oldalának szétválasztására, a 202. jelű, az Árpád I. jelű és az Árpád II. jelű szolgáltatói hőközpontból ellátott 1-1 önkormányzati intézményi épület leválasztására terjed ki.
A beruházás során a 212 jelű szolgáltatói hőközpont – 4 db lakóépület (Március 15. u. 1.; Március 15. u. 3-5; Mészáros L. tér 1-5; Mészáros L. tér 6-7; Irinyi u. 43-47) fűtés és melegvíz ellátátását biztosító „B” jelű blokkja megszűnt, ezen épületekbe, illetve 3 db közintézménybe (Árpádvárosi Óvoda- Bölcsőde, Móra Ferenc általános iskola) önálló primer hőközpont került.
Az épületekben új, változó térfogatáramú kompakt hőközponti blokkok, hmv tárolók, DDC szabályozók, ultrahangos hőmennyiségmérők kerültek beépítésre. A nagy kiterjedésű, elavult szekunder vezetékhálózat helyett a primer hálózatról épül ki közvetlen kétvezetékes bekötés. Az új vezetékek előreszigetelt technológiával készülő, közvetlenül a földbe fektethető vezetékek. A műszaki átalakítást követően a nagy hőveszteséggel üzemelő szekunder rendszerek felszámolásával a hőveszteség, villamosenergia felhasználás csökken. Főként átmeneti fűtési időszakban, valamint egyedi igények alapján megvalósulhat az épületek egyedi szabályozhatósága. Ez a lakóknak megtakarítást jelent.
 
A Kecskeméti Termostar Kft-nél - a fejlesztés megvalósulását követően- a hőveszteség, hőfelhasználás csökkenése tüzelőhő megtakarítás formájában jelentkezik, valamint csökken a hőközponti üzemeléshez vásárolt villamosenergia mennyisége is.
 
A projekt eredményeként nemzetgazdasági szinten 5 001 GJ/év primer energiahordozó takarítható meg, az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig évente 336 t-val csökken.
 
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.
 
 

termostar

2016. 06. 16.

A megújuló hőforrás

teljes hír »

Közlemény

2015. 10. 29.

Pályázati támogatás

 

 

teljes hír »

Közlemény

2014. 02. 01.

Pályázati támogatás

 

 

teljes hír »

A legjobb munkahely

2012. 10. 17.

A legjobbak között a

KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft.

teljes hír »